Fryderyk Franciszek Chopin lengyel zeneszerző és zongoraművész az akkori Varsói Főhercegség területén, a mazóviai Sochaczew városka melletti Żelazowa Wola nevű faluban született 1810. március 1-jén (a művész és családja állítása szerint) vagy február 22-én (a születése után néhány héttel később kiállított keresztlevél szerint). A Żelazowa Wola-i birtok tulajdonosa a Skarbek grófi család volt. A zeneszerző édesapja, az ellengyelesedett Mikołaj (Nicolas) Chopin, házitanítóként és nevelőként állt náluk alkalmazásban. Az 1771-ben Marainville-ban (a francia Lotaringiában) született Nicolas már gyerekkorában kapcsolatba került lengyelekkel: Michał Pac grófnak és a gróf jószágkormányzójának, Jan Adam Weydlichnek a családjával.

1806-ban Mikołaj Chopin feleségül vette Tekla Justyna Krzyżanowskát, aki a Skarbek grófok Żelazowa Wola-i udvarházát vezette. Négy gyermekük közül (három leány: Ludwika, Izabela, Emilia és egy fiú) Fryderyk volt sorrendben a második.

Fryderyk zenei tehetsége rendkívül hamar megnyilatkozott, a gyermek Mozart zsenialitásához hasonlították. Hét esztendős korában már két polonéz (a g-moll és a B-dúr) szerzője volt. Az elsőt azonnal ki is nyomtatták Cybulski herceg kottametsző műhelyében. Csodagyermekről írtak a varsói lapok, a „kis Chopinke” a fővárosi arisztokrata szalonok fogadásainak dísze és attrakciója volt. Különféle jótékonysági hangversenyeken is egészen fiatalon fellépett már. Az első professzionális zongoraleckéket Wojciech Żywnytől kapta (szül. 1756-ban Csehországban).

1823-tól 26-ig Fryderyk a Varsói Líceumban tanult, ahol édesapja is tanárkodott. A nyári vakációkat iskolatársai falusi birtokain töltötte az ország különböző vidékein, többek között két ízben is a kujáviai Szafarniában, ahol különleges érdeklődés ébredt benne a folklór iránt. Népdalokat hallgatott és jegyzett fel, részt vett a különféle népszokásokban (lakodalmakon, aratóünnepeken), táncolt és kisbőgőn játszott a falusi zenészekkel, s erről részletesen be is számolt leveleiben.

1826 őszén a varsói Zeneművészeti Főiskola „zeneelméleti, összhangzattani és zeneszerzői” tanszakán kezdett tanulni (a főiskola a Konzervatórium részeként a Varsói Egyetemhez tartozott) Józef Elsner igazgatónál (szül. 1769-ben Sziléziában). Zongoraoktatásban nem vett részt. Elsner, aki tisztában volt Chopin kivételes tehetségével, megengedte tanítványának, hogy természetéhez és temperamentumához igazodva foglalkozzék a zongoramuzsikával, hajthatatlan volt azonban az elméleti tárgyakat, elsősorban a kontrapunkt elméletét illetően.

A tanulmányok végeztével Fryderyk úgy tervezte, hosszabb időre külföldre távozik, hogy megismerje Európa zenei életét, és hírnevet szerezzen magának. Korábban, két rövid poroszországi utazást leszámítva, nem hagyta még el Lengyelországot. 1826-ban az alsó-sziléziai Bad Reinertzben (ma Duszniki-Zdrój) töltötte a vakációt, két évvel később pedig a természettudósok kongresszusára meghívott prof. Feliks Jarockit, édesapja barátját kísérte el Berlinbe, ahol – teljesen ismeretlen lévén – beérte azzal, hogy magánemberként figyelje az ottani zenei életet. Chopinnek ezúttal merészebb tervei voltak. 1829 júliusában, közvetlenül tanulmányai befejeztével, ismerősök társaságában rövid kirándulást tett Bécsbe. Würfel révén, aki bevezette őt a zenész társadalomba, két alkalommal is föllépett a Kärtnerthortheaterben, ahol előadta a Variációk Mozart témájára (op.2.) és a Rondo à la Krakowiak (op.14.) című művét.

A Varsóba visszatérő Chopin, immáron megszabadulva az iskolai kötelezettségektől, mind nagyobb szenvedéllyel vetette magát a komponálásba, megírta többek között két Zongoraversenyét: az f-mollt és az e-mollt. Az f-moll zongoraverseny megírásában komoly inspirációt jelentettek a zeneszerzőnek Konstancja Gładkowska – a Konzervatórium ének szakos hallgatója – iránt táplált érzelmei. Ugyancsak ekkortájt született az első noktürn, valamint az első etűdök, keringők, mazurkák, a Stefan Witwicki verseire írt dalok is. A tervbe vett hosszabb utazást megelőző hónapokban Chopinnek egy sor nyilvános fellépése volt, elsősorban a varsói Nemzeti Színházban – itt került sor a két zongoraverseny ősbemutatójára is.

Néhány nappal Bécsbe érkezésük után jött a hír, hogy Varsóban felkelés tört ki (az ún. novemberi felkelés) tiltakozásul az ellen, hogy a Lengyel Királyság Oroszországnak van alárendelve, s a lengyel trónon orosz cár foglal helyet. Kezdetét vette a hónapokon át tartó lengyel–orosz háború.

Chopin, miután lemondott az olaszországi útról az ott zajló (Ausztria ellenes) harcok miatt, úgy döntött, hogy Párizsba megy. Útközben megállt előbb Münchenben, ahol hangversenyt adott (VIII. 28.), majd Stuttgartban tartott pihenőt. Itt érte az otthoni felkelés leverésének és Varsó orosz elfoglalásának tragikus híre, amelytől belázasodott és igen rossz idegállapotba került. Az ekkoriban átélt izgalmak nyomaival találkozhatunk a művész feljegyzéseiben (az úgynevezett stuttgarti naplóban): „ /…/ otthon ellenség /…/ Ó, Isten, aki vagy! – Vagy és nem állsz bosszút! – Hát nem elégelted még meg a muszkák bűntetteit – vagy – esetleg magad is muszka vagy! /…/ Én meg itt tétlenkedem, itt állok puszta kézzel, néha csak nyöszörgök, siránkozom a zongorán, kesergek.”

1831 őszén Chopin Párizsba ment, ahol számos honfitársával találkozott. A nemzeti katasztrófa után menekültek ezrei (a harcok résztvevői, politikusok, a kultúra képviselői, többek között Julian Ursyn Niemcewicz író, Adam Mickiewicz, Juliusz Słowacki költők, Fryderyk varsói barátai – Stefan Witwicki, Bohdan Zaleski költők) kerestek menedéket az orosz megszállók elől az általuk legvendégszeretőbbnek tartott országban és városban. Chopin szoros kapcsolatba került az ún. Nagy Emigrációval, vezetőjéhez, Adam Czartoryski herceghez barátság fűzte.

A legfőbb párizsi bevételi forrást azonban a zongoraleckék jelentették Chopin számára. Divatos zongoratanár lett a lengyel és a francia arisztokraták körében. A párizsi szalonokban is gyakran és szívesen zongorázott. Ha zongoraművészként kora legnagyobb művészeivel állítjuk egy sorba, olyanokkal, mint Kalkbrenner, Liszt, Thalberg, Herz, elmondhatjuk, hogy Chopin, velük ellentétben nem szívesen játszott nyilvános színpadokon. Csak ritkán és nem szívesen vállalkozott ilyen fellépésre. Baráti, magántársaságokban viszont játéka a legnagyobb artisztikumról, zongoraművészi képességeinek és kifejező erejének teljességéről tanúskodott.

Azzal, hogy letelepedett Párizsban, Chopin tudatosan vállalta az emigráns sorsot. Apja kérése ellenére nem engedelmeskedett a cár (formálisan a leigázott Lengyelország királya) által kiadott rendeletnek, és nem jelentkezett az orosz nagykövetségen útlevele meghosszabbítása céljából. Ezzel a lépéssel, a politikai menekültek közé soroltatva, megfosztotta magát a legális hazautazás lehetőségétől. Pedig erősen gyötörte őt a honvágy, hozzátartozóinak hiánya. Hogy elűzze magányosságát, közösen bérelt lakást emigráns honfitársával, Aleksander Hoffman doktorral, majd miután az elhagyta Párizst, egykori varsói barátjával, az ugyancsak felkelőként és orvosként emigrált Jan Matuszyńskival lakott együtt. Szüleivel csak Lengyelországon kívül találkozhatott.

Hogy kiszakadjon a fájdalmas emlékek közül, 1837-ben Camille Pleyellel együtt Londonba utazott. Nem sokkal később meghitt viszony alakult ki Chopin és a híres francia írónő, George Sand között. A zeneszerzőnél hat évvel idősebb, merész társadalmi regényeket író, két gyermekes, elvált asszony megadta a magányos művésznek mindazt, ami Varsó elhagyása óta a leginkább hiányzott neki: a rendkívüli gyöngédséget, melegséget, a már-már anyai gondoskodást. A szerelmespár az 1838/39-es telet a spanyol Mallorca szigetén töltötte a hegyekben, a régi Valdemosa kolostorban.

A letaglózó személyes élmények, az élete és művészete szempontjából oly fontos Nohant elvesztése igen rossz hatással volt Chopin lelki és fizikai állapotára. Szinte teljesen abbahagyta a komponálást: élete végéig már csak néhány miniatűrt alkot. 1848 áprilisában Fryderyk, tanítványa, a skót Jane Stirling rábeszélésére, Angliába és Skóciába utazik. Miss Stirling és nővére koncerteket és egymást követő látogatásokat szerveznek Chopinnek újabb és újabb helyeken, skót arisztokraták váraiban. A kivételesen intenzív életritmus, az állandó vándorlások, fellépések okozta fáradalmak, ráadásul a művész tüdejének egyáltalán nem kedvező klíma nagyon sokat rontottak Chopin egészségi állapotán. 1848. november 16-án, gyöngesége és lázas állapota ellenére is fellépett élete utolsó, a lengyel emigránsok javára rendezett koncertjén a londoni Guildhallban. Néhány nap múlva visszatért Párizsba.

Gyorsan súlyosbodó állapota miatt nem tarthatott zongoraleckéket. Nyáron megérkezett Varsóból legidősebb nővére, Ludwika Jędrzejewiczowa, hogy gondozza beteg testvérét. 1849. október 17-én, Vendôm téri lakásában Chopin tüdőbajban elhunyt. A párizsi Père-Lachaise temetőben helyezték végső nyugalomra. Nővére, Chopin végakaratának megfelelően, a halott művész testéből kivett szívet Varsóba szállíttatta, ahol azt egy urnában a Krakowskie Przedmie¶cién álló Szent Kereszt-templom egyik oszlopába falazták be.

Forrás: chopin.hu