|
Az MSE Tours Utazási Iroda 1986-ban alakult, mint egyesületi alapítású turisztikai vállalkozás és ma is így működik. Nemcsak nevében (Művészet-Sport-Egészség Egyesület), de hagyományaiban is őrzi az alapítók szándékát a szabadidő tartalmas, kellemes eltöltésére, hangulatos társasági síprogramok szervezésére.
Az évek során lényegesen átalakult, bővült programkínálatunk, mely elér Amerikától Indián és Izraelen át Kínáig és Tanzániáig, de természetesen Európa országaiban is otthonosan mozgunk.
Miközben irodánk is helyet változtatott (a sokáig megszokott Hegedűs Gyula utcából a belváros szívébe, a Váci utcába költöztünk), kínálatunk is átalakult távlati szándékainknak megfelelően.
Évek óta visszatérő utasaink igényei szerint alakítottuk az úticélokat és közben megéreztük a jó ízét annak, hogy igényes vendégeink egyéni elképzeléseit is színvonalasan megvalósítsuk.
Ezzel nyertünk meg irodánknak olyan kis- és középvállalatokat, melyek vezetői kényesen
ügyelnek arra, hogy munkatársaik az általuk fontosnak tartott programokon a mi utazási irodánk közreműködésével utazzanak tréningre, konferenciára vagy kulturális, esetleg sportos programjaikra.
Így a szolgáltatások széles körével - repülőjegy-értékesítés, program-készítés, szállásfoglalás, hajó- és vonatjegyek beszerzése - állunk egyéni utasaink, vállalati, incentív utak szervezőinek rendelkezésére.
Mint közepes méretű utazási irodának, csak a személyre szabott, igényes és ötletgazdag megvalósítás lehet a célunk és mindennapi alapelvünk. Mi ezzel váltjuk ki utasaink elismerését.
Réthy Júlia
Ügyvezető igazgató
|