A Galapagos-szigetek a természet szerelmeseinek Mekkája. Az itt élõ pingvinek, rozmárok, delfinek, bálnák és óriásteknõsök valószínûleg még több látogatót vonzanának, ha a sziget nagy része nem lenne szigorúan védett, ahová csak tudósok kaphatnak belépõt. A galapagosi kirándulás igen drága, a hajótúrák legtöbbje Guayaquilból indul.
Dél-Amerika nyugati partjaitól ezer kilométerre fekszik az Ecuador fennhatósága alá tartozó Galapagos-szigetek. Ez a vulkanikus eredetû szigetcsoport az egykoron tömegesen itt élõ óriásteknõsökrõl kapta a nevét (spanyolul ugyanis a 'galapago' teknõst jelent). Az itt élõ, sehol másütt nem található különleges fajok miatt a szigetek 1978-ban felkerültek a Világörökség listájára, területük 7800 hektár.

Az 1835-ös esztendõ fontos fordulópont a szigetcsoport történetében. Ekkor kötött ki partjainál Charles Darwin, az ifjú természettudós, akiben az itt tapasztalt jelenségek alapján fogant forradalmi gondolata az evolúcióelméletrõl. Ez az elmélet az alapja mindannak a tudásnak, amivel manapság a természettudósok vizsgálják a fajok fejlõdését és a természet mûködését. A Galapagos-szigetek neve mindörökre összeforrt Charles Darwin és az evolúcióelmélet nevével.
A Galapagos Nemzeti Park 19 szigetet foglal magába. Ezek közül a legnagyobbak az Isabella-, a Santa Cruz-, a Ferdinanda-, a San Salvador- és a San Cristobal-sziget, melyen áthalad az Egyenlítõ. A Csendes-óceánból vulkánkitörések során kiemelkedett szigetek felszíne megszilárdult lávaréteg.

A szigetek éghajlatát és élõvilágát a tengeri áramlatok határozzák meg. Partjait júniustól novemberig a hideg dél-egyenlítõi áramlat éri. Ez a hideg évszak ideje, augusztusban és szeptemberben ennek az áramlatnak az ellenfolyása, a szintén hideg egyenlítõi ellenáram határozza meg a hõmérsékletet a szigeteken. Decembertõl májusig a meleg El Nino áramlat uralkodik a szigetvilág partjain, mely a Panamai-öbölben keletkezik és az északkeleti passzátszelek mozgatják. Ez az idõszak a meleg vagy esõs évszak, ilyenkor fõleg a magasabb területeken több a csapadék. Ezek a tengeráramlatok teszik lehetõvé a különbözõ helyekrõl származó fajok együttélését.

Az élõvilág a dél-amerikai kontinensrõl repülve, úszva vagy fatörzseken sodródva jutott el Galapagos-ra. A sziget állatvilága rendkívül gazdag madarakban, tengeri emlõsökben és hüllõkben. Szárazföldi emlõsbõl csak két faj képviselteti magát, kétéltû pedig egyáltalán nem él a szigeteken. Amikor ezek a fajok megérkeztek új lakóhelyükre, akkor örökre elzárták magukat a szárazföldtõl, fejlõdésük itt ment végbe, új fajokat, alfajokat hozva létre.
A növényeket szintén a tengeráramlatok és a passzátszelek sodorták a szigetcsoportra. A tengerparti sávot a mangrove-erdõk jellemzik. A legnagyobb területet a kopár tengerparti sáv foglalja el, ahol a legjellemzõ növények a kaktusz- és a kenyérfafélék. De a magasabban fekvõ területeken találkozhatunk örökzöldekkel, orchideákkal és broméliákkal, valamint gombákkal és mohafélékkel. A legmagasabb részekre a páfrány- és pázsitfûfélék a jellemzõek.

A Galapagos-szigetek állatvilágát az endemizmusok (csak az adott helyen élõ fajok) gazdagsága jellemzi. A szárazföldi emlõsöket a denevérek, és néhány egérfaj képviseli. Tengeri emlõsökbõl már nagyobb a választék, élnek itt fókák, cetek és delfinek. Legnagyobb számban madarak vannak a szigeteken, közülük sok csak itt él a világon. A hüllõk közül olyanokkal találkozhatunk, mint az egyedülálló szárazföldi elefántteknõs, melynek 11 alfaja él itt. Páncélzatuk környezetüknek megfelelõen alakult, ezért minden szigeten más-más alfaj él. A tengeri leguán szintén egyedülálló, ez az egyetlen gyíkfaj, mely tengervízben él.
Az itt élõ fajok rendkívül törékeny ökoszisztémát hoztak létre, melyre minden külsõ hatás óriási veszélyt jelent, a szigetre ezért fokozott figyelemmel ügyelnek.