Aleppó (arabul حلب [Halab], örményül Հալեբ [Háleb]) egy nagy múltra visszatekintő közel-keleti város. A szíriai Aleppó kormányzóság székhelye, 1,9 milliós lakosságával pedig Damaszkusz után az ország második legnépesebb települése. A világ legrégebb óta lakott települései közé tartozik, már az ókorban rendkívül jelentős városnak számított. Történetét mindvégig a kelet-nyugati kereskedelmi úton elfoglalt helyzete határozta meg, melynek virágzását köszönhette.

Nevének eredete

A legnépszerűbb etimológiai fejtegetés szerint a Halab név a halaba (fejni) igéből származik. A történet szerint a bibilai Ábrahám itt saját kezűleg fejt tejjel vendégelte meg az átutazó vándorokat, innen a város neve Halab. Elképzelhető, hogy köze van a „fehér” jelentésű arámi halaba szóhoz, amely a környék talajának vagy köveinek színére utalhat.

Az arab nevet az török hódítók Halepként használták, melyet a francia kereskedők Alepként honosítottak meg Európában. Ennek olaszos formája a magyarban is ismert Aleppó.

Története

Aleppó területén legalább a Kr. e. 5. évezred eleje óta folyamatos emberi megtelepedés bizonyítható, bár éppen emiatt régészeti feltárása messze nem teljes. Az amurrúk a Kr. e. 18. század folyamán Aleppó központtal hozták létre egyik legerősebb államukat, Jamhadot, amit végül a hettiták foglaltak el a Kr. e. 16. század folyamán. A Hettita Birodalom bukása után a korábban hettita hercegek kormányzására bízott Aleppó az ún. újhettita államok sorába került, és a Kr. e. 9. század első felében II. Assur-nászir-apli hadserege révén bekövetkezett asszír hódításig az is maradt. Halab később az Újbabiloni, majd az Óperzsa Birodalom része lett, míg Kr. e. 333-ban a makedón III. Alexandrosz meg nem hódította.

Nagy Sándor halála után a területen berendezkedő Szeleukida Birodalom alapítója, I. Szeleukosz Nikatór a hasonló nevű makedóniai település után a Beroia nevet adta neki, amit a Kr. u. 7. században bekövetkezett arab hódításig megőrzött.

A Szeleukida Birodalom felbomlásakor Tigranész, Arménia királya hódította meg rövid időre, majd Kr. e. 64-től a Római Birodalom része volt (latinos neve Beroea), amelytől a Bizánci Birodalom örökölte. A változatlanul fontos település ekkor már egy püspökség székhelye volt. 540-ben az Újperzsa Birodalom hadserege elfoglalta és nagyrészt elpusztította Beroiát, amely a még mintegy száz éven át tartó fenyegetettség mellett jó ideig nem heverte ki veszteségeit.

613-ban ismét a perzsák kezébe került, de Hérakleiosz ellencsapása során 628-ban visszaszerezte. Hálid ibn al-Valíd vezetésével 637-ben foglalták el az arabok. Az arab időkben mintegy háromszáz éven át nyugalmat élvező város fokozatosan visszanyerte a korábbi súlyát, és Szíria egyik legjelentősebb központjává vált.

Virágkora a Hamdánidák önálló emírségének idejére esett. Az egyébként Moszulban uralkodó dinasztia jeles tagja, Szajf ad-Davla 945-ben önálló emírségként szakította ki magának az addig egyiptomi Ihsídida ellenőrzés alatt álló vidéket. Uralkodása alatt Aleppó kulturális központtá vált: a jeles filozófus, al-Fárábí és a legjobbak közé sorolt költők, al-Mutanabbí és Abú l-Firász egyaránt megfordultak az udvarában.

Szajf ad-Davla balszerencséjére a bizánciak épp uralkodása idején kerültek olyan helyzetbe, hogy teljes erejükkel ellentámadásba lendülhessenek. 957 után az aleppói emír mind jobban visszaszorult, végül 962-ben székhelye is elesett. Dinasztiája vazallusként maradhatott a város élén, amelyet immár az egyiptomi Fátimidák is fenyegettek. 1004–1023 között, a Hamdánidák kihalása után a város ez utóbbiakat szolgáló törökök kezébe került, majd körülbelül fél évszázadra a helyi Mirdászidák önállósították magukat, és Bizánc hűségére szegődtek.

1079/1080-ban a moszuli Ukajlidák döntötték meg a Mirdászidák hatalmát. A hamarosan kitörő keresztes háborúk során kétszer is, 1098-ban és 1124-ben megostromolták a várost, ám elfoglalni nem sikerült. 1183-tól a Szaladin vezette Ajjúbidák birtokába került, akiktől 1260-ban a mongolok szerezték meg. Csak 1317-ben szakadt el újra a város, amely 1517 után az Oszmán Birodalom része lett. Az I. világháborút követően a francia mandátumterülethez került, 1946 óta a független Szíria része.

A 20. században rohamosan fejlődő várost 2006-ban az Iszlám Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezet az iszlám kultúra fővárosának nevezte ki.